A békás játékok bűvöletében
Készítettem egy gyors piackutatást, egy reprezentatívnak semmiképpen nem mondható felmérést békás játékok témakörben. Arra az egyszerű kérdésre kerestem a választ, hogy általánosságban a különböző generáció tagjai tudnának-e a békákról valamit mesélni. Egy nagyszülővel, egy édesapával és egy a bölcsit nem régóta taposó úrral sikerült véghez vinni a beszélgetést, így igen különböző perspektívákból ismerhettem meg, hogy a békás játékokat ihlető élőlény mit is jelent a számukra. Lássuk a válaszokat:
K. Tamás (építőmérnök, 37 éves)
„A béka kétéltű állat. Bőrét nyálkás réteg védi a külső káros tényezőktől. Apró rovarokkal táplálkozik. Ugrólába van. Nyári estéken kellemes – itt azt hittem végre valami romantikus dolog is felszínre kerül – kvartyogással hívja párzásra társait.” Tévedtem, bár a békák szemszögéből ez a romantika csúcsát jelenti valószínűleg.
Mikor feltettem a kérdést a következő interjúalanyomnak, fogalmam sem volt róla, hogy egy igazi David Attenborough veszett el benne. Hosszúra nyúlt válaszából csak néhány mondatot emeltem ki.
T. Attila (látszerész, 65 éves)
„A béka nagyon hasznos állat. Rengeteg ízeltlábút, káros rovart eszik. Kétéltű. Sok fajtája van kezdve az 1-2 centis nyílméreg békától egészen az óriásvarangyig. Petékkel szaporodik, amit vízbe tesz le. Vannak köztük nagyon különlegesek pl. erdei béka, ami télen megfagy, hibernálódik, tavasszal feltámad. Kifejlett korukban tüdővel lélegeznek a bőrlégzés mellett, ebihal korukban kopoltyúval.”
Felnőtt fejjel tehát ilyennek látjuk a békákat. Ha mi magunk megpróbálnánk megválaszolni a kérdést, talán hasonló dolgokat sorolnánk fel. Mintha csak biológia órán felelnénk! Vajon mindig így vélekedtünk a békákról?! Holmi nyálkás, kétéltű, légyfaló jószágok volnának csupán?!
Utolsó interjúalanyom egy kisgyerek volt, aki már eltérően vélekedett a békák mibenlétéről.
J. Marcell (bölcsis, két éves 3 hónapos)
„A béka másik békákkal játszik. Kirakósoznak.” (Túlképzettek ezek a mai békák – gondoltam magamban.) „Nagyot ugrik…” (Ezen a ponton egy rövid időre elvesztettem Marcellt, mert jókedvűen békaugrás imitálásba kezdett lelkesen. Bár nekem inkább kerge kecskeszökellésnek tűnt a produkciója. Majd folytatta tovább.) „Szeret tortába ugrani. (Neveletlen jószágok! Még a szülinapi torta sem szent a számukra! – állapítottam meg) „Halacskákat eszik…” (Itt tartott egy kisebb szünetet. Azt hittem, vége az interjúnak, majd bájosan még ennyit mondott: „ Brek-brek-brek-brek-brek”.
Gyerekszemmel nézve, a békák, és így a békás játékok, roppant szórakoztatóak. Egyfelől minden béka igazi mágus, hisz ebihalból alakul át békává. Mi ez, ha nem egy igazi csoda?! A béka az álcázás nagymestere. Igazi kihívás rálelni a vízinövényekkel teli tóban. Olyan, mint a szappan: kicsúszik az ujjaink közül. Hatalmas, kedves szemei vannak, melyek periszkópként lógnak ki a vízből. Tengeralattjáró testével őrületes tempóban képes úszni. Könnyen meg lehet tőle tanulni a mellúszást. Igazi bohóc: bámulatos, milyen nagyot tud ugrani. Időnként óriási lufit növeszt tokatájékon, ami roppant mulatságossá varázsolja a külsejét. Vicces és egyedi hangokat tud kipréselni magából: brekeg, kuruttyol, vartyog. És mennyi kedves dalt tudunk róla: Virágéknál ég a világ, sütik már a rántott békát...vagy Száraz tónak nedves partján, döglött béka kuruttyol... Számos népmesében (pl. A békakirály) és mesefilmben találkozhatunk velük (pl. A hercegnő és a béka). Nem beszélve arról, hogy csak egy részük “igazi” béka, jó néhány közülük – természetesen – elvarázsolt királyfi!
Nem csoda tehát, hogy sok gyerekjátékban visszaköszönnek ezek a kedves és vicces teremtmények. A Fakopáncs játékbolt és webáruház kínálatában is számos békás játék megtalálható. Ismerkedjünk meg néhányukkal!
A mondókák és dalok kellemes kísérői lehetnek a hangszeres békás játékok.
Fakopáncs békás játékok (hangszerek)
Készségfejlesztő békás játékaink egy része pedig azért „bújt ebbe a testbe”, hogy még szórakoztatóbb legyen a játszva tanulás.
Fakopáncs békás játékok (készségfejlesztők)
A szerepjátékok kedves figurái lehetnek a békás játékok közül az ujj-és kesztyűbábok is.
Fakopáncs békás játékok (ujj- és kesztyűbábok)
Találkozhatunk a békás játékok között még persze nyomdával, mérőszalaggal, ceruzatartóval, könyvjelzővel és hajgumival is.
Fakopáncs békás játékok (egyéb kategória)
Jó szórakozást, brekegést és ugrálást kívánunk!